Good evening. This is the Daedalus. I've commanded to show you something strange from the past.

Opening Daedalus's database/old times/spring.exe

.........

...........Loading extra datas.

.........

...............

.....Loading compelete 100%/

------- _

Emlékszem az utolsó tavaszra aminek úgy igazából örültem. 2006-ban volt, az utolsó általános iskolában eltöltött tavasz, még nagyon kölyök fejjel akarom mondani, miniszterelnök úr fejjel xP. Szinte símogatott a napfény, minden nap azzal a gondolattal nyugodott, hogy holnap még több fasza dolgot csinálunk, agyonhülyüljük magunkat mi, a hatalmas nyolcadikosok akik mindenki és minden fölött állnak, " kímúlásuk " vészes közelettével. Néha szorongással gondolva arra, hogy át kell adnunk helyünket azoknak akiket néha szivattunk, illetve arra is, hogy hamarosan ennek vége lesz és soha többé nem lesz ilyen. Bár nem tudom, visszagondolva imádtam az általános iskolát már akkor is de most még jobban vágyódom vissza abba a világba. Volt varázsa. Az a nyár gyönyörű volt, bár akkor talán sok volt a gépből :). Dehát akkor kaptam meg nem rég... és volt internet júúj. Micsoda baró gép volt emlékszem x). Akkori csúcs, ma pedig még életben lévő rokonait lehet okkal szidni lassúságukért, hangjukért és alacsony teljesítményükért. Sajnos a panelbe kényszerülés elhozott néhány olyan dolgot az életembe amelyet sohasem akartam gyerekkoromban. Elkeserítő és őrjítő volt a panelben ülni nyáron, ha épp nem bicajoztunk vagy mentünk valamerre. Régen nem így volt. Régen csak kimentem a majdnem másfélszer akkora udvarra ami volt, aztán elkezdtem kiabálni, hogy " ANDRIS, ANDRIS ", majd néhány percen belül megjelent életem első és azóta is legjobbak közt nyilvántartott legjobb barátja, egy focilabdával a kezében, ha épp nálam nem volt.  Aztán miután jött az első nagy törés, Andris mintha elveszett volna és talán én is elvesztem neki. Azóta megtudom számolni egy kezemen hányszor láttam és bár nem ő ezért a hibás, hogy is lehetne ő, sajnos én sem. Nah de ez már nagyon az őskor.

...... Reload files at 14 years. Daedalus's corretcion succesfull.

Szóval az a nyár valami csodálatos volt, bár akkor kezdtem először érezni, hogy valami nincs rendben. Mintha gyorsulna valami. Mintha már nem olyan volna mint régen, hogy a nyári szünetek egy örökké valóságnak tűntek. A két és fél hónap akkor már csak kettőnek tűnt. Majd eljött a Gólyatáborok időpontja. Majd eljött az ősz. Sokáig kerestük egymást a pajtikkal minden nap, de már máshol voltak, mindenki a saját helyén próbált boldogulni engem kivéve. Én valahogy nem tudtam beletörődni abba, hogy " eltüntek ".

A következő évben már más volt a tavasz. Hideg, rideg, jellemtelen. Púp volt a hátamon és egyben figyelmeztetés is... " el telt egy év ". Bár azóta talán már nagy része leverte magáról azt amit akkor kaptam, de biztos nem volt egy oldalú, én sem nagyon rajongtam akkori osztályomért. [ Szerencsére végül azért talán lett pár jó cimbim ;) és a fináléban pedig olyan dolgok történtek amelyek nagyon megleptek. Pozitivan. ] Abban az évben éreztem először, mennyire is gyűlölöm a napfény perzselő sugarait, mennyire más kezdek lenni, az ellentéte annak ami azelőtt voltam. Átkozottul pocsék volt, főleg azért is, mert akkor kezdett kialakulni az a " családi konfliktus " ami manapság kezd begyűrűzni. Talán már hozzászoktam, nem tudom. sokszor éreztem úgy, hogy elpusztítanék mindent ami létezik :D hol bosszúból, hol más okokból. Majd hirtelen elkezdett leülepedni. A rengeteg érzés ami bennem lakott eltűnt és mivel már akkoris brutális méreteket öltő képzelőerővel voltam megáldva... Belső világom bolygójáról szépen kezdett eltünni a civilizált élet, városok, erődök omlottak össze sorra majd beköszöntött egyfajta tél. Egy tél amelynek az okozója ma talán az általam valaha legjobban gyűlölt személy, akit nem nevezek nevén.

Hibáztam akkor. A problémák elől egy másik világba menekülve próbáltam megtalálni azt amit elvesztettem. Találni találtam, majd sikerült bebiztosítani... egészen addig minden szép és jó volt amíg...... Hirtelen eljött még egy tavasz, aztán mégegy. Majd egyszercsak az új valóság kezdett önmagába roskadni, majd végül teljesen összeomlott. Akkori menedékem azzá vállt, ahonnét oda menekültem. Majd végül egyedül maradtam a fagyott bolygón, amely az agyam mélyén rejtőző univerzumban az otthonom volt. Nem szívesen emlékszem vissza ebből kifolyólag az elmúlt 4 évre. Az iskolában már egyre kevésbé nyomasztott bármi ami onnan eredhetett, sokkal több gondot okozott a másik hely, ahová bújtam, ahol azt reméltem kihúzom azt az időt amíg lecsendesedik az a vihar ami akkorra már csak egy sosem látott történelemkönyv oldalain volt megtalálható. A valós ellentétek elmúltak, a tél megmaradt. Tovább fűtötte egy olyan érzelem amely azután sem tűnt el, hogy egy jó időre egy vegytani gépezetté válltam. Borzasztó dolog egy kígyót szeretni, főleg ha mérges és szeret eljátszani a megtévesztett áldozatával. Éveken keresztül, gyilkos mételyként várva valamire ami sohasem jön el. Aztán végül annyi idő után ez eltünt. A kígyó levedlette bőrét, újra meg újra, majd már nem is úgy nézett ki mint eredetileg... Mintha a viperából egy anakonda fejlődött volna ki. Ez idő alatt én is válltoztam. Öregedvén, tűrve és tapasztalva mindazt amit e világ okozhat, megtanultam sok mindent. Például azt is, hogy felejtsem el. Addigra már nagyon nem az voltam mint Az utolsó tavasszal. Nem igazán tudtam örülni úgy semminek sem, már akkor inkább kerültem az emberszabásúak társaságát. Még az úgynevezett " rokkerek "-ét is, akikkel sokan párhuzamba hoznak és sajátjaimként tartanak számon. Sajnos ők tévedtek. Egyre inkább hasonlítottam valamire aminek valahol máshol maradt a belseje, még tanulmányi viszonylatban is, különösen romlott minden. Egykori matekzseniként szinte tragédiaként fogtam fel, a folyamatos küzdést a kettesért, reménykedve, hogy az amúgy általam nagyra tartott Tanár úr ugye nem buktat meg. Sajnos megtette, bár hálás vagyok érte, hiszen ennek hála vagyok talán most egyetemista. De még az a tavasz sem hozott semmi bíztatót. A kígyó vissza-vissza tért, új harcmodort kezdve. Olyan módon amellyel ismét az árnyékvilágba taszított.

Különleges képességeivel rájött, hogyan kínozhat meg egy halott bérgyilkos lidércet. Hogyan okozhat fájdalmat annak, ami normális esetben már nem érez semmit. Majd eljött a középiskolában eltöltött utolsó tavasz... Szert tettem addigra jónéhány barátra és konszolidálódott a viszony. Ezek az emberek mind a mai napig hiányoznak s pedig már lassan 1 éve nem találkoztam némelyikükkel, mintha ma válltam volna el tőlük utoljára az udvari dohányzóból ahová passziválni mentem. De a kígyó nem tágított, egészen addig míg végül elkezdett eltünni a mérge a fagyott táj, sziklává dermedt folyóiból. Sajnos ekkor vesztettem el hű fegyverhordozómat és gyermekkori barátomat. Komisz a macska a korai tavasz első napjain, Február közepén egy keddi napon többet nem várta haza apámat a postaládán fekve. Eltünt, nyomtalanul. Születése napját sem tudtuk soha, sem azt hol történt.... Vesztének napját sem fogjuk megtudni soha.... sem azt, hogy hol történt. Lehetséges, hogy ma is él, talán fogva tartja valami állat, akit ha megtalálnék egész biztos énis olyan helyre zárnám ahonnét maximum földönkivüliek hoznák ki teleporttal.... de mivel a mai napig nem került elő, nagy eséllyel már egy jobb világot gazdagít, szinte emberszerü tulajdonságaival. Majd eljött a ballagás ideje és elkellett hagynom azt az iskolát ahonnét már nem is szerettem volna annyira eljönni, ahol ha lehetne nagyon szivesen újrakezdeném a mai fejemmel. :) De mivel nem emlékszem olyan alakra mint én akkoriból, aki elkapott hazafele bevitt egy sikátorba és elkezdett oktatni mit hogy és merre csináljak, ezért nem sikerült feltalálnom az időgépet halálom előtt.

Most megint tavasz van. De most valami más... Hasonló érzéseim vannak, mint 2006-ban. Ez az év más lesz mint a többi. Idén elkezdett olvadni a több kilóméter vastag jég ami borítja a belső bolygóm. Kezd végetérni a jégkorszak. Bár már a külsőm sem a régi, hiszen az edzőteremnek hála egyre erősödöm ;). Reményt ad ez a tény és az is, hogy az egész kígyó dologra, mit kígyó... nevezzük nevén. Reményt ad, hogy végRe nem Rontja a belsőmet a Romboló erejű Ripacs NémbeR. Még atomi szinten sem. Mostmár elképesztő módon rohan az idő, összefolynak a napok a nyári szünet pedig két hétnek tűnik. Az égetően fájó napfény néha már simogató, a szél kellemes és már nem állom a hideget......

Zárásank egy idézet, az egyik legjobb magyar metál zenekar egyik dalából:

" Nehéz most arra gondolni, hogy mindezt így akartam hát, most mindent újrakezdek. Máskor majd máshogyan lesz talán "

Watch My Dying - Mindenért

by

Raizenator