Miközben a múlt könyvének lapjait nézegetjük szembetűnik egy különleges és egyúttal aggasztó dolog. Minden egyes dologhoz egy belső harc, egy háború köthető. Egy háború amit ovis ellenségünkkel, vagy leggyűlöltebb személyeink egyikével esetleg legaljasabb függőségeinkkel vívtunk. Minden ilyen harcnak vannak nyomai, következményei, tapasztalatai amiket arra fordítottunk egykoron, hogy a következő ilyen alkalommal jobban jöjjünk ki a helyzetből, vagy ha úgy tetszik kisebb áldozatok árán.
S bár legtöbb ilyen harcunkat magunk mögött hagyva új dolgokba kezdtünk, néhányuk évekig elhúzódó belső, állóháborúvá változik, megmarva és meglőve mindent amelyet átélünk, amelyen próbálunk túllépni vagy épp még tovább szítani magunkban. E vesztegzár alatt kimúlik az emberség belőlünk, gyakra
n olyan helyzeteket generálva, amelyekre elég nyers megfogalmazás volna az, hogy elcsesztük, de úgy az egészet. Aztán abszurd dolgok történnek, a tréfáink nem igazán úgy sülnek el ahogy szeretnénk, egyeseket vagy inkább sokakat megbántunk és olyan képet közlünk nekik magunkról amilyenek még talán belül sem vagyunk, nem hogy kívül. Majd ez az egész gyilkos mételyként lepi el a jövőt, hiszen ami hátulról visszaránt az elgáncsolja a jövőnket. Ekkor az állóháború odabenn, a belső világban elképesztő, pusztító és elsöprő méretű folyamattá változik át, amelynek határa talán csak a valóság, amelyben a harcok külső jelei miatt már nem tudunk normális emberi lénynek tűnni. Már aki akar, persze a legtöbbünk nem. Az egyre fokozódó belső viszályok eltüntetik az emberszabású ember-szabását, sokkal inkább egy valamilyen formában mindenképp beteg entitás formáját hozva létre. Az ilyen lények már képtelenné vállnak az " átlagos társadalom " vagyis az elkorcsosult, erkölcstelen fattyú ivadékok nemzetsége közé beépülni, mert önmagukat látják a hibásnak, amiért egy olyan réteg nem fogadja el őket, amelyiknek sok tekintetben olyan dolgai vannak amelyek kimerítik a népírtás és a terror fogalmát. Vegyünk csak egy egyszerű példát. Mit lát a tévében a kedves tag? legyen ez nő vagy férfi egyre megy.
Az a menő, ha belerúgsz a másikba, akkor vagy király, ha kihasználod a másikat. Ha átbaszol valakit akkor te menő csaj/pasi vagy, de ha megvernek ezért akkor bizony erőszak szegény, ártatlan áldozata lettél.
Ha megcsalsz valakit, akkor bizony szuper, isteni, trendi gyerek vagy, aki persze a legkirályabbak között van. Ha megvernek a megcsalásért, esetleg nagyon durván beolvasnak neked női oldalról, akkor bizony a társad egy hülye kurva, vagy egy szemét szerencsétlen volt aki erőszakos, vadállat módon megvert és hát ő volt az akinek úgyse volt pénze, vagy egy rikácsoló kurva volt, de az a lényeg, hogy a mostani kalandor emberkédnek már van pénze, vagy épp jobban tudja riszálni a dolgait mint a másik.
Ha valakit lenézel mert mások is ezt teszik, akkor bizony te egy nagyon ügyes és bátor gyerek vagy, de ha a lenézett emberi lény mondjuk ebből kifolyólag megvet és gyűlöl téged, akkor te ártatlanul nézel és teszed a teszetosza balfaszt, hogy na vajon mi a szar van?
Fontos észrevenni ebben a lényeget.... Azt, hogy nem feltétlen az a hibás aki egyedül van, aki ezeknek a fiatal, humanoid hordáknak a szélére sodródott. Nem biztos, hogy ez az életvitel a legmenőbb, még ha ezt is mondja holmi tévé akarom mondani szenny-csatorna.
Sajnálatos módon ez a társadalom túlságosan elborult és beteg, legalább annyira mint amennyire az minket, bár inkább egyes számban fogalmazok, hiszen hozzám hasonló társaim ezer és még több féle gondolattal élnek, amelyek másabbak a sajátjaimnál. Tehát, legalább annyira betegnek és elborultnak látom ezt az úgynevezett társadalmat, amennyire az engem lát. S ennek az oldalnak még megannyi, szinte tragédiába illő eleme van még amit már nem is sorolok fel, mert bőven elég volt az a 3 ami a legtöbb fiút/lányt foglalkoztatja eme témákban, de biztos vagyok benne, hogy ősapáink és ősanyáink örjöngve forognak a sírjaikban ha látják azt ami történik itt. Hiszen az ilyen társadalmakban általánossá válik a félelem, a lét bizonytalansága. Az emberek önmagukra utaltsága, amely meggyengíti, alapjaiban rengeti meg az egyébként is romokban heverő közösséget. Na de mi következik ebből?
30-35 éves szingli emberkék, vagyis inkább nők 0 vagy 1 gyerekkel, emberhez és társas lényhez méltatlan életet élve, persze nem mintha ez a gyerek dolog volna a legfőbb kérdés, de nézzünk csak végig magunkon, hányunknak tett jót az, hogy szüleink egykor elválltak, (már ha így alakult persze ) és hányunknak lettek tőle olyan sebei amik a büdös életbe nem fognak begyógyulni.
A férfiak sem ússzák meg. Rengeteg csavargó, semmirekellő alkoholista/játékfüggő, ember lesz, hiszen mire odajutok, hogy 40-50 körül leszek, szerintem a második férfi betegség az alkohol után,( már ha nem az első lesz ) az az a jelenség lesz amelyet a fiatal korunkban csak úgyhívtak kockaság.
Mi következik ebből? A múltból adódó zavarodottság félelmet és társadalmi feszültségeket fog generálni szinte minden generációban lefele menve a korban exponenciálisan növelve mindezt. Minden ember saját belső őrületének válik az áldozatává majd, hiszen nagy eséllyel senki nem fog bízni senkiben, de ha mégis igy történik elég kétséges lesz a tartós bizalom. S bár ez a távol jövő ennek már ma is vannak jelei.
Személy szerint is ismerek jó néhány olyan embert aki még szinte nem is élt, de lassan a második x-et tapossa és ezt úgy értem például, hogy életében 3x volt szórakozóhelyen. Mert retteg, mert az ismeretlen mindig is kib*szott vele, mert mindig csak pofára esett, palira vették. De ugyanigy jöhetek önmagammal is. Emberi kapcsolatot létesíteni számomra olyan mint másnak megmászni a Mount Everestet. Brutális kihívás, a végét nem látom mert ködbe burkolózik és nem is biztos, hogy el fogok jutni odáig saját erőmből, mert a félelemtől esetleg a kétségbeeséstől visszafordulok fél úton.
Mindent felperzselő belső háborúink következményeiképp végül majd észrevesszük, hogy az emberek elkezdtek elfelejteni minket. Nagy cimborák fognak eltünni mindörökre, olyanok amelyeknek nem szabadott volna. Majd az ezres emberi tömegben vonulva embertelen magánnyal küszködve kell szembenéznünk azzal amitől halálosan félünk és még csak elmagyarázni sem tudjuk mi is az.
S bár eddig magamon sem sikerült segítenem, minden erőmmel ezen vagyok. Nem tudom milyen úton haladok. Még senki sem mondta, hogy jón de azt sem, hogy rosszon. Azok akik így és hasonlóan vélekednek talán már utolsó lélekleveleiket fogyasztják el, életük csontszárazra száradt fáján. Adjatok magatoknak egy esélyt, még ha talán biztos kudarc is lesz. Próbáljátok meg kizárni, évtizedes háborúitokat, hogy megmeneküljön a jövő.
Talán még nem késő.
by Raizenator
